Az első élménybeszámoló

Radnai-havasok 2006.

Részúticélunk eléréséhez az erdélyjárók körében jól ismert Corona nemzetközi gyors vonatot választottuk, minoségben évtizedek ót nem változó vagonjait vettük igénybe. Sokéves utazásaimhoz képest az egyetlen változás, hogy úgy tunik technikai fejlodés ide vagy oda a Corona sebessége nem sokat változott. Sot! Talán még lassabb, mint valaha. A nyolc és félórás út hamar elrepült. Cseresznyézgetés, horoszkóp és egyéb intim praktikák megismerése. A kolozsvári állomás éppen átépülo épülete, a helyi, helyközi vonatra várakozókkal éjjel egykor érdekes környezet, amelyhez meglepo gyorsasággal sikerült a többségnek alkalmazkodnia. Fél óra elteltével a legtöbben az állomás fofolyósójának higiéniailag kritizálható burkolatán heverészett, többen el is szundikálva fittyet hányva a hangosbemondó zaja, és az arcukra rá-rászálldosó legyekre. A non-stop pénztárban persze nem volt egyszeru a jegyvásárlás, konkrétan azt mondták, hajnalban próbálkozzunk.

Az idosebbek az éjszakai városnézést választották, melynek kétségkívül legemlékezetesebb pontja a helyi hamburger volt. Hajnali négykor két leányka vállalkozott a jegyvásárlásra, amely 42 perc elteltével sikerült is. Ennyi idobe tellett telefonon helyjegyet szerezni. A helyjegyes gyorsvonat a 80 km-t több mint 4 óra alatt tette meg. Ez elég nagy megpróbáltatás volt. Szerencsére az utolsó egy órájában elég impozáns látvány tárult elénk. A völgyben kanyargó vasúti pálya viaduktjai, alagútjai némiképp kárpótlást nyújtottak a kellemetlenségek ellen.

Féltízkor már Felsovisó állomáson voltunk, ahol perceken belül üzlet köttetett egy helyi fuvarozóval. Újabb félóra elteltével egy légkondicionált 30 fos busz gurult be, amely fejenként 500 Ft-ért szállított el Borsára. Borsán nem kis idobe telt soforünknek és kísérojének a helyi erdogazdaság megtalálása, ahol hosszas telefonos egyeztetéssel sikerült engedélyt szereznünk a rezervátumba való belépéshez. Megkísérelem kijelenteni, hogy az erre látogatók töredéke kér csupán ilyen engedélyt, holott a belépéshez szükséges.

Alig több mint két óra alatt beszereztük azokat az eszközöket, élelmiszereket, amelyek az elkövetkezo napokban az életben maradásunkat biztosítják. Nos ez nem túlzás. Az eddig csak rémisztgetésnek hangzó hátizsáksúlyok valóssá váltak. A már meglévo 18 kg-hoz fejenként 2 kg kenyér, 1,5 kg romlandó étel és legalább 4 liternyi víz társult. A többség arcán talán itt láttam eloször, hogy úgy gondolják a felkészítés során nem túloztam. Ami ezután következett az úgy gondolom valóban dicséretes.

Borsa központjától a Mosolygó-tói meteorológiai állomásig 1150 métert emelkedtünk, kis eltévedéssel, egész éjjeles aligalvás után, közel 30 kg-os hátizsákokkal, szintidon belül. Ez igen, korrekt teljesítmény!

Táborhelyünkön kedvesen fogadtak minket, persze a társaság egy része nehezen akarta elhinni, hogy az ingyen szállás mégsem lesz ingyen, így végül ki sátorban, ki egy fatárolóban aludt. Tovább fokozta az izgalmakat, hogy felfelé kb. 2 órát szakadó esoben tettünk meg, sokaknak mindene elázott, mondanom sem kell, hogy az átázott hálózsákok jelentették a legnagyobb kihívást. Nos a zuhogó esoben nagyon jól esett a zacskós gulyás, majd utána az instant tészta. A rámenosebbeknek két bögre tea is jutott.

 

Az éjszakát ki dideregve, ki didergés nélkül töltötte, mindenesetre reggel senkinek sem a kipihentség jutott eszébe. A reggelre kapott egy szelet kenyeret és sajtot eloször mindenki mosolyogva fogadta, majd elgondolkozott, hogy ez szívatás vagy tényleg ennyi volt a kaja. Az utóbbira voksolok nyertek. Alig egy óra alatt összepakoltunk, majd elindultunk. Kb. 5 perc gyaloglás után néhányak táskáján könnyíteni kellett, s ezzel együtt másokén nehezíteni a „köz” érdekében.

A Mosolygó-tó kellemes látvány, a partján álló, 26 magyarra emlékezo emlékmu kevésbé, a havas részek izgalmasak, de a csúcsról jövok figyelmeztetései aggasztóak. Táborhelyünkön többen is voltak, akik ma megmászták a csúcsot, majd visszatérnek a táborba, a gerincet nem próbálják meg. Óva intenek minket, nagy a szél, nem látni semmit, nagyon veszélye. Végül is igazuk volt. Az 520 méter meredek szintemelkedés lekötötte a figyelmünket. A gerincre felérve hatalmas szél fogadott minket. A csúcson (Nagy-Pietrosz 2303 m ) gyakorlatilag semmit nem láttunk, szél, köd, szittátum. Alig néhány percet töltöttünk, fotózás, majd visszaereszkedtünk 2200 méterre. Itt ebéd, kenyér, májkrém, paradicsom, plussz. Az alig 3 km-re lévo Bukuly-csúcsra nem volt egyszeru az út. Iszonyatos szél, eso, arcunkra, hajunkra fagyott az izzadság és az eso. A turistajelzéseket az idojárás miatt lehetetlen volt követni, próbáltunk a gerinc közelében maradni. Amikor már biztos voltam benne, hogy közeledünk a turista utat egy jeges hóréteg szakította meg. 10 méterre sem láttunk, meredeksége miatt az átkelést nem kockáztathattuk. Míg a társaság egy része a gerincen maradt a csomagokból védofalat építve a nagyobbakkal megpróbáltuk megkerülni a hóréteget. Sikertelenül. Kiruccanásunk közel másfél óra volt, ezalatt 500 métert sem tettünk meg. Eljött az elso, s talán legjelentosebb döntési szituáció. Mi tagadás sokan elég rosszul festettek, biztosan a visszautat választották volna, de akkor esélyünk sem lett volna, hogy mégegyszer felkerüljünk a gerincre. Ha folytatjuk jelzés nélkül talán elobb-utóbb lesz jelzés, de ha nem hogyan találunk vissza? Sok idonk nincs, mert, ha a visszautat választjuk max. 1 órán belül indulnunk kell, különben besötétedik. Nos a félórás továbbhaladás mellett döntöttem. Két perc sem telt el s elokerült a jel. Ez szerencse. Nem biztos, hogy a döntés jó volt, de a szerencse mellénk állt.

A jelet követve monoton gyaloglás következett az átláthatatlan ködrétegben. Azt fontolgattam ilyen idojárási körülmények közt hány napot tudunk fent tölteni, meddig bírjuk, hol lehet legközelebb leereszkedni. Elértük a Bukuly-csúcsot, innen az út ereszkedni kezdett, de a rossz látási viszonyok miatt a jelzés ismét eltunt. Itt már nem lehetett visszafordulni és megkeresni. Egyetlen cél lehetett az ereszkedés, hisz 2200 méteren nem alhatunk. A fogerinctol távolodva kezdtünk ereszkedni. Alig egy óra elteltével hatalmas kiabálásra riadtam. Az elmondás szerint egy pillanatra kitisztult s látták a szemközti hegyet. Nos a tisztulások egyre surubben követték egymást, míg 1900 méter környékén kitisztult az ég. Ismét fenomenális látvány. 1800 méteren építettünk tábort, mindenünk vizes volt. Instant leves, rizs szósszal, tea. Éjszaka hatalmas szél volt, a sátrak oldalai majd a földhöz lapultak, de ezt is túléltük.

A reggeli is szerényre sikeredett, sátorbontás, majd indulás. Rövid, víztöltésnyi szünet után, lovak és birkanyájak közt kezdtük el az emelkedés, vissza a gerincre, 1985 méterre. Szinte száguldottak alattunk a csúcsok, Rebra, Repedo, Nyerges, Puzdra, Galac. Csak úgy ugráltunk egyik csúcsról a másikra. Na jó ez kis túlzás. Azért voltak gyengélkedok, a tízórai 3 db keksz, ebéd 3 cm hosszú kolbász darabka. Szó mi szó a nagy fizikai terhelés ellenére nagyon szépen haladtunk, egy nap alatt másfél napnyit. Ráadásul egy nagyon kellemes tópartján vertünk tábort, a lányok is zökkenomentesen csobbantak fehérnemuben a hidegvízbe és székelési problémájukról sem okozott már gondot beszélni. Na, de az esti krumplisütés egy kicsit durva volt. Fejenként 4 aprócska szem krumpli vacsira, ráadásul mindenki maga készíti. Finoman fogalmazva sokakból állatias ösztönök törtek elo úgy féltették szerény élelmüket. Úgy tunt minden kezd megoldódni, de jött az éjszaka. Már nem emlékszem lábfájdalmaim vagy vacogásom kezdodött elobb, de mindketto durva volt, ráadásul egyiket sem értettem. Miért nem tudom összezárni lábaim, miért ég és miért vacogok egy szuper termohálózsákban. Megkönnyebbülés volt az ébredés, s a magyarázatok megtalálása. Lábaim pecsenyepirosra pirultak, edényeinkben pedig belefagyott víz. Kissé huvös volt éjjel. Megkönnyebbülés volt, hogy a többiek is szétfagytak és a napsugárzás hatása másokon is nyomott hagyott. Néhányak arca kezdett elég vicces lenni.

A gerincen töltött harmadik nap a naptól való védekezés jegyében telt. Iszonyatos volt. Azért sikerült Csicsa-csúcson dél körül egy órácskát aludnunk a tuzo napon, szerencsére a többség ruhába burkolózva. Az étkezés egyre durvábbá vált, mind mennyiségileg, mind minoségileg. És szembesülnünk kellett azzal, hogy a vizünk is fogytán. Na már csak egy csúcs van, na most már tényleg csak egy, de úgy tunik mindig tévedtem kicsit. Megerolteto volt ez a nap is. A Lála-nyeregnél 300 métert kellett volna ereszkednünk ellentétes irányban, majd másnap vissza, de nagyon nem találtuk a célpontot. Úgy döntöttem, hogy nem kockáztatunk, elkezdjük az ereszkedést. Végül is három nap alatt végig gyalogolni az nem kis dolog. Ekkor már nagyon kellemetlenül égett mindenki, többek testén orvosi könyvekben sem látható elváltozások bontakoztak ki. Az ereszkedés a vártaknak megfeleloen elég megerolteto volt. 600 métert ereszkedtünk egy hegyi mento házig. A ház nyitva volt, szerény felszereléssel, sok betört ablakkal. Néhány vállalkozó kedvu srác leruccant a közeli esztenába tejért. Hihetetlen érzékkel sikerült 3 liter tejet és 3 liter ihatatlan tejsavót venniük hónapnyi fizetésnek megfelelo lejért. A súlyosbodó allergiás tünetek, a gennytol duzzadó végtagok ellenére úgy gondoltam nem érhet már meglepetés. Tévedtem.

Az éjszaka kellemetlen volt az eros szél miatt, a kitört ablakokon befújt, csapdosta a nejlonokat. Az ébredés sem volt kellemes. Egész arcom húzódott és valami beazonosíthatatlan váladék borította arcomat. Azt gondoltam oly mértéku csipa képzodött éjjel, hogy az kristályosodott ki arcomon. Nos hámsejtjeim nedveztek a napsugárzás miatt. Ébredezo túratársaim sem festettek jobban. Sokak arcát elborította ez a kis váladék, másoké felduzzadt, megint másoké egyszeruen elkezdett leválni.

A ház elhagyása sem volt egyszeru, hisz pásztorkutyák vették körül. Nagyon gyorsan elértük az erdohatárt, s alig több mint egy óra elteltével utunk egy patakot keresztezett. Normális embernek a patak elsosorban tisztálkodási lehetoséget biztosított, mi azonban foként égett testrészeinket hutöttük. Azért akadtak fürdozok, pedig még csak 4 napos izzadságban voltunk. A turistautat a közelmúlt áradása elmosta, idonként jókora szintkülönbségeket kellett zsákkal együtt megtennünk. Radnaborberekrol kiderült, hogy egykor magyarlakta település volt, mára azonban már csak kevesen beszélik a nyelvet. A segítokész hölgy szerzett szállást az iskola udvarán. A helyi kiszolgáló egység kipróbálása, ebéd és kenyérszerzés után rövidke ismerteto következett a Radnai-havasok útikönyvbol, majd személyesen nyújtottam át mindenkinek, kézfogás kíséretében az elismero csokoládészeletet.

A helyi „bolt” délután négykor nyitott, a választék szegényes volt. Az esti lefekvés elott többen nagyon beparáztak a medvéktol, de medveölo kutyáinknak köszönhetoen szerencsésen telt az éjszaka.

Radnaborberekrol betonúton gyalogoltunk Óradnáig, legnagyobb problémánk a napsütés volt. Mindenki próbálta egész testét elfedni, de nem volt egyszeru. Óradnán egy kiváló pizzériában töltöttünk nem kevesebb, mint 6 órát. Közben persze pörögtek az események. Két lányka injekciós kezelésben részesült a helyi orvosi rendeloben, néhány fiúval pedig kiderítettük, hogy gyakorlatilag lehetetlen helyzetben vagyunk. Vonat csak hajnalban van, buszjárat nincs. A vasútállomáson hemzsegtek a kisebbségek, az itt alvás kissé kockázatos lett volna. Teljes elkeseredésünkben a stoppolás mellett döntöttünk, a pizzériai fizetéskor azonban váratlan fordulat történt. A már régóta gúnyolódás tárgyát képezo, igen magas, igen széles maffiózó kinézetu emberke megszólalt magyarul. Hoppá! Készségesen állt segítségünkre, eloször a helyi plébánossal egyezkedtem. A plébános úr nem volt túl segítokész, azért érezte, hogy nem mondhat nemet, s felajánlott egy tantermet fejenként 10 euróért. Ezt kicsit sokalatam. Dani, izmos megmentonk azonban újabb ötlettel állt elo. Hasonló, bár kicsit durvább kinézetu barátjával egy két ajtós, spanyol rendszámú opel hátsó ülésébe invitáltak és körüljártuk a várost. Nos, Dani és barátja köztiszteletnek örvendtek, még a rendor is elore, meghajolva köszönt nekik. Összesen 10 ezer forintért megkaptuk a helyi biliárdszalont, tv-vel, ping-pong asztallal éjszakára. A csoportból többen bizalmatlanul fogadták a híreket, kétségkívül kérdéses volt, hogy reggelre mi történik velünk. Túl éltük.

Azért este még történt néhány izgalmas dolog. Egy bolondnak titulált kisfiú megakarta kínozni kutyánkat, kiválóan beszéltem vele románul, de nem hátrált szándékától. Kicsit késobb egy helyi sámán is feltunt, aki foleg a lányok iránt mutatott különös érdeklodés. Közel egy órás szórakoztatása után azonban a biztonság kedvéért Dani segítségét kértük, aki nem eukonform módon intézte el az ügyet. Mindeközben még egy harmadik bolond is feltunt a „lám az enyém, lám az enyém…” címu dalocskát kantálva. Fruzsi tolmácsolása segítségével egy helyi kislánytól megtudtuk, hogy itt mindenki bolond. A plébános kutyájáról, majd megfeledkeztem. Tán Dani sem keltett a foutcán akkora riadalmat, mint a plébános elszabadult kutyája.

Reggel mindenki kipihenten, frissen ébredt, hajnali 4 órakor. A vonatjegy vásárlása most sem volt egyszeru, de a haladási sebesség még ezt is lekörözte. Nem túlzás! A vonat 30 kilométert 2 óra 15 perc alatt tett meg!!! Valahol átszálltunk egy gyorsvonatra, majd megérkeztünk Kolozsvárra. Az állomás átépítése miatt a poggyászmegorzo megszunt, de azért csak sikerült megoldanunk a lecuccolást. Szabadido, majd rövid városnézés. Mátyás szüloháza, Szent Mihály templom, Mátyás király szobra, házsongárdi temeto, református vártemplom, botanikus kert. Természetesen a turkálók sem maradhattak ki.

Mátyás szobránál mindenki beszámolt legkritikusabb élményeirol, s úgy érzem maradéktalanul teljesült túránk egyik fo célkituzése. Valóban mindenki kipróbálhatta mennyit bír fizikailag és lelkileg. Valóban kicsit többként indulhat haza mindenki.

Vacsora egy hangulatos pizzériában, és már csak röpke 5 óra volt az éjjel fél kettes vonat indulásáig. A maradék idot többen alvással töltötték, kissé igénytelenül a vasútállomás beton peronján. A vonaton nem volt nehéz elaludni. A magyar határor nem volt túl kedves, eroszakosan követelte, hogy valljuk be van-e nálunk tejtermék, alkohol vagy húsárú. Átvertük. Szolnok után egymás testét vizsgálgattuk. Borelváltozások, szagok, torzulások.

Hát megérkeztünk. Nem lesz könnyu elfelejteni. Nem lesz könnyu elhinni. Elhinni, hogy valóban megcsináltuk. Négy nap a gerincen, végig, az elejétol a végéig. Összesen 3500 méter szintemelkedés, napi 800- 1300 m szintkülönbség. Nos akármi is történt, akárhogy is volt a Radnai–havasok a Kárpátok második legnehezebben mászható hegysége. Lenézni nem szabad. Nem pipáltuk ki, csupán kegyes volt hozzánk. A csúcs megmászásának napján megkedvelt minket, s megkegyelmezett. Szerencsénk volt. Nem több! Jövore valahol máshol!

Marsi Z